Jordánia
Jordánia
csak az elmúlt néhány évben került a magyar utazók úticéljai közé, ám mára már egyre többen döntenek úgy, hogy ellátogatnak ebbe az országba, mely sehol máshol nem található különlegességekkel is rendelkezik, gondoljunk csak például a Holt-tengerre.
Jordánia területe megközelítőleg Magyarországéval azonos. Az ország egy része a bibliai Kánaán területén fekszik, bár három-négy évezreddel ezelőtti klímája mára teljesen átalakult: az egykor tejjel-mézzel folyó tartományból mára jórészt sziklasivatag lett, azonban a földjét évezredeken át rövidebb-hosszabb ideig használó népek mind rajtahagyták kézjegyüket Amman falain, Petra kőtemplomain, Jerash egykori virágzó városában vagy Vadi Rum oázisában. Jártak itt perzsák, asszírok, Nagy Sándor görögjei, rómaiak, kereskedő arabok is. Jordániában található a Nébo-hegy, ahonnan Mózes meglátta az ígéret földjét, vagy éppen Mecaverre, ahol keresztelő Szent János fejét vette Heródes.

Látnivalók:
A jordániai utazás fő célpontjai és Jordánia világon egyedülálló látványosságai Petra, a sziklába vájt város, Jerash római város romjai, a Vadi Rum sivatag sziklaformációi és a benne élő népek közösségei, fürdőzés a Holt-tengerben, amely olyan sós, hogy fenntart a felszínén, a pihenés, strandolás és búvárkodás Aqaba-n, a Vörös-tenger idilli fürdőhelyén, valamint kirándulás a keletiesen pezsgő Ammanban.

Petra
A települést a Biblia Szela néven említi, amely héberül sziklát jelent. Ennek görög fordítása Petra; az arabok Wadi Moussa-nak, Mózes völgyének nevezik. A sivatag sziklái között megbúvó egykori karavánközpont egy arab néptörzs, a nabateusok egykor virágzó fővárosa volt. A népcsoport Ábrahám unokájától, Nebájótól származtatja magát. A nomád, birkatenyésztésből élő nép a szívósságának köszönheti fennmaradását ezen a barátságtalan, vízben szegény vidéken. Ciszternarendszereket építettek, ebben tárolták az esővizet. A nabateusok rövid idő alatt meggazdagodtak abból, hogy településük a Szíriát a Vörös-tengerrel összekötő út mentén feküdt, de itt vezetett az átjáró a Sinai-félszigetre is. Birodalmuk egészen a mai Damaszkuszig terjedt. Virágzásuk korszaka három évszázadot ölel fel és a Kr. sz. 2. évszázadig tartott. A Római Birodalom hódításai egybeestek a kereskedelmi útvonalak elsorvadásával, így Petra jelentősége rohamosan csökkent. Végül a 6. században, az arabok térhódításával Petra csillaga végképp leáldozott.
1812-ben fedezte fel ismét egy svájci felfedező.
1812-ben fedezte fel ismét egy svájci felfedező.

Ma turistabuszok tucatjai állnak meg naponta a bejáratnál, a látogatók számát évente milliókban mérik. Nem is csoda, hiszen Petra az Unesco világörökség mindkét, természeti és kulturális listájára is felkerült. Ezt a különleges rangot egyedülálló, sziklába vájt épületeinek, másrészt a varázslatosan sokszínű környezetének köszönheti. A vörös homokkő sziklákba ékelődött kanyon meredek falai számtalan színárnyalatban, rózsaszínben, lilában, kékben és sárgában pompáznak. Senki sem szabadulhat a varázslatos látvány hatása alól. A völgy homokkőből épül fel, a sziklában található ásványi anyagok a kőzet felületén kioldódnak és azt különböző színűre festik. A domináns rózsaszín, vöröses színt a vas, a sárgát a kén, a zöldet a réz, a fehéret az agyag, a szürkét és ketét a magnézim váltja ki.

Már az egykori város megközelítése sem mindennapi: több mint egy kilométer hosszú, szűk hasadékon kell végigmenni az első kapuig. Az 50 méter magas sziklafalak jótékony árnyat biztosítanak a turistáknak, egykori lakóinak pedig jól védhető utat jelentett a szűk hasadék. A Szik, azaz a hasadék végét egyre világosodó fénycsík jelzi: hatalmas kulcslyukhoz hasonló résen át tárul elénk az első, sziklába faragott épület, a fenséges Kincstár. Valójában sohasem voltak itt kincsek, az épület temetkezési templom céljára épült óriási sziklasír. További királysírok sorakoznak magasan, a sziklákba vájva a Királyok falán, de az egy nap alatt is alig bejárható területen 800 műemlék: amfiteátrum, kolostor, oszlopsoros főutca, palota, templom és sír található.
Holt-tenger
A Holt-tenger lefolyástalan tó Jordánia nyugati határán. Nevét onnan kapta, hogy a magas sókoncentráció miatt nem él meg benne semmilyen magasabbrendű élőlény A Jordán-árokban található Földünk legmélyebb szárazföldi pontja. A víz tükre kb. 420 m-rel, a tófenék 795 m-rel van a tenger
szintje alatt.
szintje alatt.
Bár a tóba ömlik a Jordán-folyó, a folyó vízszintje folyamatosan csökken az erős vízkivétel miatt, ezért a tóba egyre kevesebb víz érkezik. A csökkenő vízutánpótlás miatt a tó vízszintjének süllyedése egyre riasztóbb méreteket ölt.
A Holt-tengerből származó só és iszap egyaránt népszerű gyógytermékek forrása. Az iszap a hegyekből a tengerbe lehordott üledékes agyagréteg eróziója révén keletkezik, melynek során, évezredeken át magába szívja a tengervíz tápláló ásványi anyagainak nagy részét. Tehát a Holt-tenger iszapja nagyon nagy mennyiségben tartalmaz ásványi sókat, nyomelemeket valamint találhatók benne szilárd növényi és állati eredetű anyagok és víz. Számos bőrgyógyászati, reumatikus és egyéb betegségre bizonyítottan jótékony hatású.
Általános tudnivalók:
Lakosság
Jordánia arab ország, lakosságának 87 %-a arab. A népesség jelentős részét még ma is a nomád életmódot folytató beduinok adják. A jordánok barátságosak, a közbiztonság jó.
Jordánia arab ország, lakosságának 87 %-a arab. A népesség jelentős részét még ma is a nomád életmódot folytató beduinok adják. A jordánok barátságosak, a közbiztonság jó.
Időjárás
A két évszak közül a nyár áprilistól októberig tart, rendkívül száraz, napos az időjárás. A hőség viszonylag könnyebben elviselhető, a tengerszint feletti átlagos magasság ugyanis 1000 méter körüli, és rendkívül alacsony a páratartalom. A tél szintén hat hónapig tart, ezalatt szinte folyamatosan esik eső. Az átlaghőmérséklet májustól októberig 28-30 C fok, a téli hónapokban 18-24 C fok.

Bevásárlás
Jordánia nagyobb városaiban számtalan bevásárlóközpont épült az elmúlt évtizedben - ugyanazok a nemzetközi áruházláncok vannak jelen, mint Európában -, így minden kapható, amihez idehaza hozzászoktunk. Az alkoholt minden üzletben egy elkülönített kis részben árulják. Nem érdemes túl sok jordán dínárt váltani, annál is inkább, hisz gyakorlatilag minden üzletben, szállodában elfogadják a nemzetközi valutákat, és Ammanban egyre nő a kártyaelfogadó helyek száma is.Amman óvárosa egy óriási bazársor, ahol feltétlenül alkudni kell.

Vallás
A jordánok 98 %-a szunnita muszlim.A vallási előírások komoly szerepet játszanak a helybeliek mindennapjaiban, ebből azonban egy turista vajmi keveset érzékelhet.
A jordánok 98 %-a szunnita muszlim.A vallási előírások komoly szerepet játszanak a helybeliek mindennapjaiban, ebből azonban egy turista vajmi keveset érzékelhet.
|
ÁLLAMFORMA:
|
alkotmányos monarchia
|
|
FŐVÁROS:
|
Ammán
|
|
TERÜLET:
|
92.300 km²
|
|
NÉPESSÉG:
|
5.153.378 fő
|
|
HIVATALOS NYELV:
|
arab
|
|
PÉNZNEM:
|
jordán dínár
|
|
GÉPKOCSIJELZÉS:
|
HKJ
|
|
IDŐZÓNA:
|
(UTC+2)
|
Megosztás: