Orvosi témák
Az alábbi összefoglaló írás a következő témaköröket érinti:
Tengeri betegség,
Mérgező marások és csípések,
Nedves rekompresszió,
A merülési alkalmasság vizsgálata,
Szédülés a víz alatt,
Dekompressziós betegség (Caisson-betegség)
Tengeri betegség
Az elsődleges oka, az hogy a mozgás túlzott mértékben ingerli az egyensúlyozó szervet. A látóingerek (pl. a mozgó horizont), a rossz szellőzés (füst, dohányzás, szénmonoxid) és az érzelmi tényezők (pl. félelem, szorongás) a mozgással együttesen hatnak és váltják ki, illetve erősítik a rohamot.
Panaszok és tünetek: Visszatérő hányinger és hányás jellemzi. Ásítozás, gyakori légvételek, fokozott nyálelválasztás, sápadtság, hideg verejtékezés és aluszékonyság előzheti meg. Szédülés, fejfájás, általános rossz közérzet és fáradtság szintén előfordulhat. Ha egyszer a hányinger és hányás kifejlődött, a beteg elgyengül és képtelen koncentrálni. Hosszabb behatás esetén az illető hozzászokhat a mozgáshoz, és állapota fokozatosan rendeződik. Még erősebb mozgásra vagy rövid idő elteltével újbóli mozgás behatására azonban a tünetek kiújulhatnak.
Tartós, hányással járó tengeri betegség alacsony vérnyomáshoz, kiszáradáshoz, legyengüléshez és depresszióhoz vezethet. Súlyos szövődményt jelenthet olyan betegben, akinek egyéb betegsége is van.
Megelőzés és kezelés : Az érzékeny egyének azáltal csökkentsék minimálisra a behatást, hogy a hajón legkisebb mozgást végző helyen helyezkedjenek el (pl. a hajó közepén). Legjobb, ha hanyattfekvő vagy félig fekvő testhelyzetben, a fejet átkulcsolják. Kerüljék az olvasást. A látótengelynek, 45 fokos szögben a horizont felett tartása csökkenti az érzékenységet. Bizonyos fokig az is segít, ha nem nézik tartósan a hullámokat vagy más mozgó tárgyakat. Fontos a jól szellőzött kabin és hasznos, ha a fedélzeten friss levegőt szippant a beteg. Az utazás előtt vagy alatt fogyasztott alkohol vagy túlzott étkezés növeli a tengeri betegség valószínűségét. Ha hosszabb ideig tartó behatásról van szó, gyakran, kis mennyiségű folyadékot, és egyszerű ételt fogyasszanak; amennyiben rövid az idő, kerüljék az ételt és italt.
A tünetek csökkentésére, vagy kialakulásuk elkerülésére rendelkezésre állnak gyógyszerek, így érdemes felkeresni egy gyógyszertárat. Az indulás előtt egy órával bevett Daedalon tabletta, vagy nyugtató csökkenti a panaszokat. Vannak az indulás előtt négy órával bőrtapasz formájában alkalmazott szerek is. Ha nincs szükség ébrenlétre, egy gyenge altató sokat segíthet. Ha a hányás megkezdődött, különféle hányás elleni szereket kell alkalmazni. Hosszabb ideig tartó hányás esetén fontos a folyadékpótlás.
Tengeri betegség kialakulásakor, vagy ezen gyógyszerek szedése mellett nem szabad merülni!
Mérgező marások és csípések
A közönséges mérges ráják mérgét az állat farkának hátsó részén található egy vagy több tüske tartalmazza. A szúrás általában akkor következik be, amikor a gyanútlan áldozat fürdőzés közben rálép az állatra a sekély tengeröblökben. A nyomás hatására az állat fel és előrefelé döf a farkával, miközben háti tüskéjével (vagy tüskéivel) az áldozat lábába, combjába szúr. A tüskét körülvevő bőrhüvely kireped, és a méreg bekerül az áldozat szövetei közé, azonnal erős fájdalmat okozva. A fájdalom gyakran csak a sérülés területére korlátozódik, de gyorsan tovább is terjedhet; 90 percen belül éri el legnagyobb intenzitását, 6-48 óra alatt fokozatosan csökken. Kezeletlen esetben a fájdalom gyakran megmarad. Előfordulhat ájulás, gyengeség, émelygés és nyugtalanság. Ritkábban hányás, hasmenés, verejtékezés, teljes testre terjedő görcs, lágyéktáji és hónalji fájdalom, de légzészavar kialakulásáról is beszámoltak. A seb rendszerint duzzadt, egyenetlen szélű, erősen vérzik, és gyakran szennyeződött a tüske bőrhüvelyének maradványaival. A sebszélek gyakran elszíneződnek és bizonyos fokú helyi szövetszétesés is kialakulhat. A nyílt seb felülfertőzésre hajlamos.
Teendő:(ráják és a legtöbb egyéb halfaj marásakor is)
A végtagot ért sérülést a "kéznél levő" sós vízzel ki kell mosni. Ha a sebben jól láthatók, meg kell próbálni a bőrhüvely maradványainak eltávolítását. A végtagot ezután 30-90 percre olyan meleg vízbe kell meríteni, amelyet a beteg még éppen el tud viselni. A sebet ismét meg kell vizsgálni, bőrhüvely-maradékokat keresve és alaposan ki kell tisztítani. Be kell adni a megfelelő tetanus elleni védőoltást és a sérült végtagot néhány napig megemelt állapotban kell tartani. Antibiotikum adása szükséges lehet, és a sebet esetleg sebészeten kell zárni.
A végtagot ért sérülést a "kéznél levő" sós vízzel ki kell mosni. Ha a sebben jól láthatók, meg kell próbálni a bőrhüvely maradványainak eltávolítását. A végtagot ezután 30-90 percre olyan meleg vízbe kell meríteni, amelyet a beteg még éppen el tud viselni. A sebet ismét meg kell vizsgálni, bőrhüvely-maradékokat keresve és alaposan ki kell tisztítani. Be kell adni a megfelelő tetanus elleni védőoltást és a sérült végtagot néhány napig megemelt állapotban kell tartani. Antibiotikum adása szükséges lehet, és a sebet esetleg sebészeten kell zárni.
A puhatestűek közé tartoznak a kúpos csigák, a polipok és a kétteknős kagylók. Ezek csípése nyomán helyi fájdalom, bőrpír és duzzanat, illetve zsibbadás észlelhetők. A nagyobb problémát általában az állatok elfogyasztása okozza.
Teendő: A Conus-csigák és a polipok marásainak kezelése nagyrészt a tapasztalaton alapszik. Úgy tűnik, hogy a helyi kezelés értéke csekély. Orvosi ellátás válhat szükségessé.
A tüskésbőrűek törzsének több osztálya közismerten mérgező. Bizonyos tengeri sünök méregmirigyeket tartalmazó mésztartalmú vázlemezekkel ("álkapocs") rendelkeznek, melyek át tudják szúrni az emberi bőrt, de ezek ritkán okoznak sérülést. Sokkal gyakoribbak azok a sérülések, melyeket a tengeri sünök tüskéi okoznak, melyek beletörhetnek a bőrbe és helyi szöveti reakciót váltanak ki. Ha nem távolítjuk el őket, a mélyebb szövetekbe vándorolva krónikus irritációt okozhatnak, illetve beékelődhetnek a csontba vagy az idegbe is. Ízületi és izomfájdalmak, valamint bőrgyulladás is előfordulhatnak.
Teendő: Bizonyos tengeri sünök tüskéje okozta szúrásokat a bőrterület lemosásával és antihistamin-analgeticum-corticosteroid összetételű kenőcs alkalmazásával kezelik. A tengeri sün tüskéit azonnal el kell távolítani. A bemenet helyének kékes elszíneződése segíthet a tüske megtalálásában. Az ecet feloldja a felületesen elhelyezkedő tüskék többségét; elegendő lehet a sebet naponta többször ecetbe áztatni, illetve a területet ecetes borogatással befedni, orvosi beavatkozás emiatt ritkán szükséges. Ha a tüske eltávolításához kis bemetszést kell ejteni, óvatosnak kell lenni, mivel a tüske nagyon törékeny. Idővel a tüske mélyebb szövetekbe vándorolhat, és műtéti eltávolítást tehet szükségessé.
Nedves rekompresszió
A Caisson betegség súlyos idegrendszeri és légzőszervi szövődmények mellett egyéb tünetekkel (ízületi fájdalom, bőrkiütés, viszketés, rendkívüli fáradtság stb.) is járhat. A búvár a víz alatt kevésbé tudja ezeket jelezni, társai is nehezebben észlelik őket. Így sok esetben a nedves rekompresszió során sokkal súlyosabb szövődmény alakulhat ki a bajba került búvárnál.
(A szakirodalom szerint a dekompressziós betegségben az idegrendszeri zavarok az esetek 50%-ban lépnek fel. Ezek a panaszok és tünetek rendkívül változatosak. Enyhe érzészavartól a súlyos agyi problémákig terjedhetnek. Nagyon gyakran alakul ki szédülés. Ha a gerincvelőben lép fel a légembólia, akkor bénulás léphet fel. A légzőszervi károsodások sokkal ritkábbak, de komoly jelentőséggel bírnak. A tüdő érhálózatának nagyfokú, buborék okozta embóliájából (elzáródásából) erednek. Némely esetben spontán gyógyul, azonban kialakulhat a keringés elégtelensége és végül gyorsan bekövetkezhet a halál. Korai tünetei között a szegycsonti nyomásérzet, mély belégzésnél vagy dohányfüst beszívásánál pedig köhögés észlelhető.)
Sokan nincsenek tisztában a rekompresszió lényegével:
Az emelkedett környezeti nyomáson (víz alatt) lélegző búvár vérébe és szöveteibe több O2 és N2 kerül. Az O2-t folyamatosan felhasználja, azonban a N2 (vagy bármilyen jelenlevő "közömbös" gáz), a testet csak a keringésen és a tüdőn keresztül hagyhatja el. Hirtelen emelkedésnél a nyomáscsökkenés hatására az oldott gázból buborék képződik, amely elzárhatja a kis vérereket. A kis erek elzáródása az életfontosságú szerveknél (agy, gerincvelő, tüdő) vérellátási zavart okoz.
Az emelkedett környezeti nyomáson (víz alatt) lélegző búvár vérébe és szöveteibe több O2 és N2 kerül. Az O2-t folyamatosan felhasználja, azonban a N2 (vagy bármilyen jelenlevő "közömbös" gáz), a testet csak a keringésen és a tüdőn keresztül hagyhatja el. Hirtelen emelkedésnél a nyomáscsökkenés hatására az oldott gázból buborék képződik, amely elzárhatja a kis vérereket. A kis erek elzáródása az életfontosságú szerveknél (agy, gerincvelő, tüdő) vérellátási zavart okoz.
A dekompressziós betegségben a rekompresszió kötelező, és a komoly és maradandó károsodások elkerülése céljából minél előbb meg kell valósítani. A cél az, hogy a buborékokat olyan kicsire nyomjuk össze, mely már nem okoz tüneteket, ill. feloldjuk őket és az érintett szöveteknek kellő mennyiségű O2-t jutassunk. Magát a kezelést egy speciális táblázat alapján állítják össze. Többek között az a lényege, hogy a beteg 3 atm.-nál nagyobb nyomáson O2-t lélegez be. Függetlenül attól, hogy milyen messze van a kamra, és mennyi késedelemmel kezdjük meg, kedvező és szükséges a hatása.
A merülési alkalmasság vizsgálata
Jóllehet az orvost arra kérik fel, hogy az egyénnek a merülésre való alkalmasságát ítélje meg, rendszerint eltiltás helyett inkább tanácsot ad. Az alkalmasság megítélésével kapcsolatban néhány magától értetődő gondolatot fogalmaznánk meg:
A búvár legyen képes a legkülönbözőbb körülmények között magáról gondoskodni. A merülésnél szükség lehet szokatlan nagy erőkifejtésre, még olyanoknál is, akik nem szándékoznak részt venni, fáradságos víz alatti munkában. A palackok nehezek, az örvények miatt erőteljesebben kell úszni. stb. Ne szenvedjen a búvár szív- vagy tüdőbetegségben. A nagyobb mértékű elhízáshoz rendszerint rossz teljesítőképesség társul, és nagyobb a valószínűsége a dekompressziós betegségnek. A testi fogyatékosság megítélésénél kérdés, hogy az illető "merülő társként" képes-e szerepelni, úgy hogy saját maga minimális segítségre szoruljon.
Szigorú életkori korlátokat nem lehet felállítani, azonban az idősebb jelöltek alaposabb vizsgálatot igényelnek, különösen a keringés és légzési állapot szempontjából. Az egyes szívritmuszavarok, még ha más sportágakban elfogadhatók is, kortól függetlenül kizárják a merülést.
Szigorú életkori korlátokat nem lehet felállítani, azonban az idősebb jelöltek alaposabb vizsgálatot igényelnek, különösen a keringés és légzési állapot szempontjából. Az egyes szívritmuszavarok, még ha más sportágakban elfogadhatók is, kortól függetlenül kizárják a merülést.
A búvárnak ki kell tudnia a nyomást minden testüregben egyenlíteni. Bizonyos tüdőbetegségek a felemelkedéskor légembóliát okozhatnak. Tüdőciszta, asztma, tüdőtágulat és a korábban előforduló légmell abszolút ellenjavallatot jelentenek. Idült orrhurutok, perforált (kilyukadt) dobhártya és bizonyos fülműtétek után, a merülés nem javasolt. Légzőszervi fertőzésekben, allergiás tünetek esetén is kerülni kell a merülést.
A búvár ébersége vagy ítélőképessége nem lehet zavaró tényező befolyása alatt. Az ilyen zavarok, még ha átmenetiek is, víz alatti balesetekhez vezethetnek, melyek veszélyeztetik a búvárt és társait. Nem egyeztethető össze a merüléssel az epilepszia, az inzulinfüggő cukorbetegség, az alkohol vagy kábítószer élvezet. Az álmosságot, vagy csökkent éberséget okozó gyógyszerek kerülendők, fokozhatják a N2 káros hatását. A búvárra és környezetére ugyanilyen veszélyes lehet az érzelmi stabilitás hiánya. Egyes vizsgálatok szerint a nők fogékonyabbak a dekompressziós betegségre, ezért még óvatosabbnak kell lennünk dekompresszió esetén, mint a férfiaknál. Fontos kérdés a terhesség; A biztonsági határokat nem lehet jól meghatározni, ezért terhesség vagy annak gyanúja esetén inkább célszerűbb átmenetileg más sportot választani, terhesen nem szabad merülni.
Szédülés a víz alatt
A középfülben kialakuló nyomás és térfogatváltozás több módon okozhat szédülést.
Ha a búvár fején nincs csuklya, a dobhártya kiszakadása esetén a hideg víz súlyos, potenciálisan végzetes szédülést, tájékozódási zavart, hányingert és hányást okozhat.
A középfülben levő nyomáskülönbség ingerli a belső fület és így okoz szédülést. Némely esetben ez lehet az oka a merülés kezdetén tapasztalt egyensúlyzavarnak.
Dekompressziós betegség (Caisson-betegség)
A dekompressziós betegséget régóta foglalkozási ártalomként tartják számon pilóták és hivatásos búvárok esetén, akik mélyvízi kutatásban, mentésben vagy építkezésben vesznek részt. A hivatásos búvárok és a felszínen dolgozó kisegítő személyzet tisztában vannak e betegség megelőzésével, felismerésével és kezelésével. Mióta a könnyűbúvárkodás, mint sport egyre népszerűbbé válik, sok gyakorlatlan egyén veszélyeztetett a dekompressziós betegség szempontjából.
Nagy mélységekben az erősen megnövekedett nyomás (pl. 30 m mélységben a nyomás 4-szerese a felszíninek) a gázokat a vérben és a szövetekbe préseli. A 9 m-nél mélyebbről történő felszálláskor a vérben és egyéb szövetekben oldott gázok felszabadulnak, amint a külső nyomás csökken. A tünetek megjelenése a merülés mélységétől és időtartamától, a fizikai terhelés mértékétől, a búvár életkorától, súlyától és fizikai állapotától, valamint a felemelkedés sebességétől függ. A szövetekből kilépő gázbuborékok (nevezetesen a nitrogén) méretét és számát a légköri nyomás és a szövetekben oldott gáz parciális nyomásának különbsége határozza meg. A gázbuborékok felszabadulása és (főleg) a felszabadulás helye határozza meg, hogy milyen panaszok jelentkeznek.
Dekompressziós betegség pilótákban is fellép, amikor tengerszintről nagy magasságokba gyorsan emelkednek, és nincs megfelelő nyomáskiegyenlítő védelem. Mélytengeri és könnyűbúvárokban könnyen keletkezhet légembólia, ha a merülés után túlságosan hamar (néhány órán belül) repülővel utaznak.
A hajlamosító faktorok: terhelés, sérülés, elhízás, tartós szomjazás, nagymértékű alkoholfogyasztás, alacsony szervezeti oxigén szint és hideg. A főbb maradványtünetek: bénulás, idegrendszeri zavarok és csontkárosodás.
Az esetek felében a panaszok 30 percen belül jelentkeznek, és majdnem biztosan 6 órán belül. Ezek igen változatosak lehetnek, egyebek között fájdalom (elsősorban az ízületekben), fejfájás, zavartság, viszkető kiütések, látászavar, gyengeség vagy bénulás, szédülés, légszomj, érzészavarok, eufória és kóma.
A korai felismerés és az azonnali kezelés igen lényeges. Azonnal mentőt, orvost kell hívni. Tilos az ún. nedves rekompresszió (nyomáskiegyenlítés). A beteget haladéktalanul olyan helyre kell szállítani, ahol lehetőség van rekompresszióra (barokamra). A tünetek enyhítésére oxigén-belélegzés, alacsony fejhelyzetű stabil oldalfekvés, folyadékpótlás alkalmazható. A sérült búvárt az orvosi segítség megérkezéséig folyamatos ellenőrzés alatt kell tartani. Azt ajánlják, hogy a rekompressziós tüneteket - bármikor jelennek meg - akár két héttel a sérülés után is kezelni kell, mert még akkor is mód van teljes megszüntetésükre. Minden merülésvezetőnek tudnia kell, hogy hol van a legközelebbi rekompressziós központ. A helyi egészségügyi szolgálat vagy a legközelebbi haditengerészeti állomás adja meg a szükséges információt.
Forrás: www.xdive.hu
Megosztás:
