Búvárbalesetre utaló jelek és tünetek
A búvárbalesetekhez vezető közvetlen élettani ok a buborékok képződése és megnövekedése a szervezeten belül. A buborékok a keringés leblokkolásával másodlagosan oxigénhiányt (hypoxiát) idéznek elő a szövetekben. Ha víz kerül a tüdőbe, és korlátozódik vagy megszűnik annak azon képessége, hogy oxigént juttasson a véráramba, megfulladásról (az áldozat meghal) vagy megfulladáshoz közeli állapotról (az áldozat legalább egy ideig életben marad) beszélhetünk.
Megfulladás és megfulladáshoz közeli állapot
A fulladás oxigénhiányhoz vezet. A tüdőbe jutó víz ugyanis károsítja az alveolusokat (tüdőhólyagocskákat), és összeesésre készteti őket. Az összecsukódott alveolusok többé nem képesek a gázcsere elvégzésére. A tüdő akár víz bejutása által, akár más okból történő sérülése tüdővizenyőt (ödémát) is okozhat. A megfulladáshoz közeli állapot számos jelet és tünetet produkál: eszméletvesztés, mellkastáji fájdalmak, szédülés, cianózis (kékes elszíneződés), légszomj, köhögés, habképződés a száj előtt.
A megfulladáshoz közeli állapotba került búvárnak nagy töménységű oxigénre van szüksége a hypoxia káros hatásainak mielőbbi legyőzése érdekében.
Dekompressziós balesetek (Decompression Injuries, DCI)
A Decompression injuries (DCI) angol kifejezést az 1990-es évek elején vezették be a búvár-orvosok, magyar megfelelője a dekompressziós balesetek. A kifejezés két fő kórképet foglal magába: az arteriális gázembólia (AGE), mely légembóliaként is ismert, - és a dekompressziós betegség (decompression sickness, DCS), amelyet régebben chokes-nak, v. bends-nek is neveztek. A két betegség kezdeti tünetei hasonlóak lehetnek és ugyanazokat az elsősegély-intézkedéseket és kezeléseket igénylik, így a búvár-orvosok egyre gyakrabban használják a "dekompressziós balesetek" fölérendelt kifejezést („gyűjtőnevet”).
Mivel a DCS és az AGE elsősegély-intézkedései azonosak, elsősegély-nyújtóként nem feladatunk a két kórkép megkülönböztetése.
A mi feladatunk sokkal inkább a DCI jeleinek és tüneteinek minél korábbi felismerése, ha esetleg fellépnének egy merülést követően.
Emlékeztetőül: búvárbaleset bármilyen mélységben, minden különösebb felismerhető ok nélkül is történhet.
Arteriális gázembólia (AGE)
Az arteriás gázembólia felléphet sűrített levegő belélegzése során bekövetkező tüdőtúlnyomásos baleset és/vagy a merülést követő felemelkedés következtében. A véráramba behatoló levegő fontos artériákat zárhat el, csakhamar heves és drámai tüneteket válthat ki. Az AGE minden látható ok nélkül is kialakulhat. Keletkezését általában elősegítik a következő tényezők: túl gyors feljövetel, lélegzet-visszatartás, meghűlés (erőteljesebb váladékképződés a tüdőben), asztma, tüdőkárosodások (pl. operációt követően hegesedett tüdőszövet), dohányzás, vagy egyéb olyan körülmények, amelyek air-trapping-et okozhatnak.
|
Jelek: |
|
Tünetek: |
|
Eszméletvesztés |
|
Szédülés |
|
Bénulás vagy izomgyengeség |
|
Látászavarok |
|
Görcsök |
|
Melkasi fájdalmak |
|
A légzés leállása |
|
A tájékozódási képesség elvesztése |
|
Véres hányadék (ritkán) |
|
Indokolatlan erős fáradtság, gyengeség |
|
Viselkedésváltozás |
|
|
|
Halál |
|
|
Dekompressziós betegség (DCS)
A dekompressziós betegség olyan buborékok eredménye, amelyek a feljövetel során vagy után jönnek létre és növekednek meg azáltal, hogy merülés közben a test túltelítődik nitrogénnel (vagy valami más inert gázzal). A buborékok kialakulása mechanikus és biokémiai következményekkel is járhat. A szövetek húzódása vagy szakadása éppúgy a mechanikai következmények közé tartozik, mint a véráram akadályozása, vagy lezárása. A buborékok biokémiai hatásai a véralvadási rendszer aktiválásától a gyulladási folyamatok kiváltásáig terjednek. Az utóbbiak folyadék- kilépését (ödéma képződését) eredményezik a keringési rendszerből. A buborékok kialakulásuk helyétől függően különböző problémákat okoznak: csipkedő-viszkető érzést a bőrön, fájdalmat az ízületekben, az érzékelés vagy a mozgáskoordináció romlását a gerincvelő érintettsége esetén, fulladást vagy légzési nehézségeket a tüdőben való kialakulásuk folytán; a hallás, a beszédkészség, a gondolkodásra való képesség romlását (akár tudatzavart, eszméletvesztést) az agy érintettsége esetén. A DCS talán legveszedelmesebb formáját a merülés végén fellépő gázembólia váltja ki: az agyba vagy a gerincvelőbe behatoló buborékok gyors növekedésnek indulnak a túlságosan nagy mennyiségben jelenlévő nitrogén felvétele révén. Az ilyen búvár a DCS összes változatát elszenvedheti: a cerebrális (agy), a spinalis (gerincvelő) és az ízületi dekompressziós betegséget. A DCS-re utaló jelek és tünetek a következők:
|
Jelek: |
|
Tünetek: |
|
Bőrkiütések/márványbőr |
|
Bőrviszketés/búvárbolha |
|
Testi gyengeség |
|
Ízületi és végtagfájdalmak |
|
Bénulás |
|
Szokatlan (erős) fáradtság |
|
Tántorgás/Imbolygás |
|
Süketség, bizsergés |
|
Viselkedésbeli változások |
|
Különös érzetek |
|
Eltérő pupillaméretek |
|
Mellkas táji vagy hasi fájdalmak |
|
Érthetetlen beszéd |
|
Süketség vagy fülcsengés |
|
Köhögés vagy légszomj |
|
Húgyhólyag- vagy végbélgyengeség |
|
Összeroskadás vagy eszméletvesztés |
|
Fejfájás, szédülés |
|
|
|
Émelygés |
Életveszélyes helyzetek előfordulnak, de ritkán. A jelek és tünetek időnként maguktól, kezelés nélkül is megszűnnek. Ajánlatos a lehető leggyorsabban megkezdeni a kezelést, mert késői vagy elmulasztott gyógykezelés esetében igen nagy az esély a maradandó károsodások kialakulására. Alapvető fontossággal bír a lehetőleg 100%-os töménységű oxigén minél hamarabbi adagolása közvetlenül a tünetek felismerésétől egészen a megfelelő egészségügyi berendezések (dekompressziós kamra) eléréséig, mert ez növeli a maradéktalanul teljes gyógyulás valószínűségét.
A búvárbalesetek statisztikája
A DAN-nek bejelentett búvárbaleseteknek csupán csekély hányada tragikus kimenetelű. Rendkívül ritkák az olyan búvárbalesetek, amikor a búvár légzése leállt, ez a DAN búvárbaleseti statisztikájának kevesebb, mint 3%-át teszi ki. A jelen fejezet célja, hogy az olvasó realisztikus képet alkothasson a tényleges búvárbalesetekről.
A tünetek jelentkezéséig eltelt idő
Az alapul szolgáló mechanizmusok miatt az AGE esetében igen rövid idő telik el a tünetek jelentkezéséig. Az első és második tünet jelentkezéséig átlagosan eltelő idő kevesebb mint 5 – 10 perc. Ez azt jelenti, hogy az érintett búvár legtöbbször még a vízben, sőt, valószínűleg a víz alatt éli át a tünetek megjelenését. Ez akár megfulladáshoz is vezethet.
A DCS-re utaló jelek és tünetek lassabban mutatkoznak meg, mint az AGE esetében. A megjelenésükig átlagosan 20 perctől néhány óráig terjedő idő telik el a feljöveteltől számítva. Ezért figyelned kell minden szokatlan változásra, még órákkal a merülés befejezése után is.
A dekompressziós megbetegedésekben szenvedő búvárok 15-18%-a az első jelek és tünetek jelentkezését követően is folytatja a búvártevékenységet. Ennek oka nem teljesen érthető. Talán a tünetfelismerési képesség hiányosságairól van szó, de az is lehet, hogy a búvárok szégyellik, vagy egyszerűen csak nem akarják szóba hozni tüneteiket a többi búvár előtt.
Bizonyítást nyert, hogy röviddel a merülés után végzett fizikai megerőltetés (pl. munka, sport) és a magaslatok felkeresése (a repülés is) hozzájárulhat a búvárbalesetek kialakulásához.
Bizonyítást nyert, hogy röviddel a merülés után végzett fizikai megerőltetés (pl. munka, sport) és a magaslatok felkeresése (a repülés is) hozzájárulhat a búvárbalesetek kialakulásához.
A riasztás és a rekompressziós kezelés késedelme
A DAN adatai azt mutatják, hogy jelentős idő telik el a tünetek észlelésétől a DAN riasztásáig, és az ezt követő kezelésig.
Az aktuális adatok szerint a késlekedés átlagos időtartama több, mint 18 óra. Számos oka lehet annak, hogy a búvárok miért ilyen nagy késéssel veszik igénybe az orvosi vizsgálatot vagy segítséget.
A DAN búvárbaleset-biztosítás megkötését javasolja (pl. a DAN-tagságon keresztül), hogy búvárbaleset esetén be legyünk biztosítva anyagilag, és késedelem nélkül igénybe vehessük a segítséget.
A dekompressziós megbetegedésekre utaló jelek és tünetek időnként nagyon gyengék, és sokáig észrevétlenek maradhatnak. Egyes búvárok azért nem vizsgáltatják meg magukat, mert a merülés helyszíne messze esik a legközelebbi orvostól, vagy mert úgy gondolják, hogy a tüneteik nem elég súlyosak ahhoz, hogy kezelésre legyen szükségük. A búvárokat gyakran elriasztják a szállítás és a gyógykezelés költségei is. Ez további okot jelenthet a fölösleges késlekedésre.
Előfordulhat, hogy a balesetet szenvedett búvár jobban érzi magát az oxigén-elsősegélyt követően, vagy hogy elmúlnak a tünetei. A képzett orvos általi vizsgálatra azonban minden esetben szükség van, mivel sok búvárnál kiújulnak a tünetek az oxigén-elsősegély befejeztével. Minél tovább halogatjuk búvárbalesetünk kivizsgálását és gyógykezelését, annál kevesebb esélyünk lesz arra, hogy a kezelés sikeres legyen, és egészségünk teljes mértékben helyreálljon.
Kezelés után megmaradó tünetek
A DAN-nak bejelentett esetek több mint 50%-ában feljegyeztek maradandó tüneteket a kezelés után.
A DAN munkatársai balesetet szenvedett és kezelésben részesített búvárokat kérdeztek meg három hónappal a kezelésüket követően, és 15,8 százalékuk még ennyi idővel a kezelés után is tünetekről számolt be.
Nagyon fontos, hogy az oxigén-elsősegély után még mindig tüneteket felmutató búvárok semmi esetre se merüljenek újra, míg az összes tünetük el nem múlt, és egy orvos merülésre alkalmasnak nem minősítette őket. Máskülönben fennáll a tünetek kiújulásának, súlyosbodásának veszélye.
Forrás: www.xdive.hu
Megosztás:
