Búvárkodás Szalkszentmártonban

Általános információk
Szalkszentmárton Budapesttől csupán 60 km-re az Alföld szélén található, Dunaújvárossal szemben Kecskemét-Solt irányába az 51-es főút mentén, Tass után, s igen kedvelt merülőhely a környékbeli búvárok számára.
 
A falutól nyugati irányban 3 km-re a Duna felé található a „Bánya-tó”. 10 évvel ezelőtt itt még sóderkitermelés folyt, amelynek megszűnte után ma már legális fürdőhelyként üzemel a kristálytiszta vizű tó. Az út jobb és bal oldalán is 1-1 tó helyezkedik el, amelyek egymástól függetlenek. A bal oldali a fürdőzők rendelkezésére áll, ahol lehet csónakázni, búvárkodni, sátorozni, vízi biciklit és faházakat bérelni. A jobb oldali rész viszont a horgászok és a jetski-sek felségterülete. Itt természetesen tilos a fürdőzés.
 
A tavak nyáron és a téli időszakban egyaránt látogathatók. Amikor a levegő hőmérséklete tartósan fagypont alá esik, a tó vízfelülete befagy, alkalmat biztosítva a jég alá merülésnek. Ekkor tapasztatot szerezhet a búvár, milyen szárazruhában merülni, hogyan kell kötéllel merülni, milyen is a szoros merülőtársi kapcsolat. Összefoglalva, mind nyáron, mind télen a Szalkszentmártoni tó nyújtotta merülés kiválóan alkalmas, hogy szinten tartsa búvártudásod, felelevenítse és fejlessze a rég nem gyakorolt készségeket, felkészítsen egy külföldi búvárútra, de arra is alkalmas, hogy újonnan vásárolt búvárfelszerelésed kipróbáld, és egy kellemes napot eltölts.
 
A tó
A vadregényes, érintetlen tájon fekvő tórendszer 120 hektáron terül el, a hatvanas évek elején keletkezett, mélysége 8 méter körüli, a látótávolság kb. 4 méter. Az emlékezetes 1965-ös dunai árvíz hozott ide először színes dunai halállományt, mely által rendkívül kedvelt célpontjává vált a horgászsport megszállottainak, s mára már a búvároknak is. Az érdeklődő búvár számára számos különleges halat tartogat ez a merülőhely, köztük hatalmas nyurgapontyokat, rekord méretű amurokat és számos más halfajt.
A déli tavak egyik fõ jellegzetessége, a 2-300 db hatalmas méretű amúr, melyeket a felszínről is kiválóan lehet látni vonulás közben. Hajnalban és alkonyatkor páratlan természeti csoda tanúi lehetnek mind a horgászok, mind a természetet kedvelők.

 
Búvárbázis
A Déli-tó bal oldalán igényes, kiépített búvárbázis található, melyet a Gurisatti Búváriskola üzemeltet. A tó területén belül a Dunaújváros felőli sarokban, külön el van kerítve. A bázis füvesített, parkosított, szép környezetet nyújt a búvárok és a kísérők számára. Felszerelt konyha, fürdő, wc, külső zuhanyzó, tűzrakó hely, grillsütő teszik otthonossá a bázist.
Nyitvatartás :
Hétfő-Péntek: igény szerint
Szombat-Vasárnap: 08.00-21.00
Alvás a bázis területén sátorban lehetséges, illetve a tó bejárata mellett 2 db 6 személyes faházat lehet bérelni. Az 51-es úton a bázistól 3 km-re, a Szalki fogadóban szintén megszállhatnak a búvárok.
A bázis előtti stégtől kb. 15m-re 2 nagy fa és egy csónak van elsüllyesztve. 2 db oktató stég 2,5 méter, illetve 4 méter mélységben van, valamint kötélpálya is van kiépítve. A víz alatt 9 pont, haltartások és egyéb érdekes dolgok találhatóak.
 
Megközelítés
Az 51-es út mellett, Szalkszentmártonnál,  Dunaújvárossal szemben. A Szalki Fogadónál jobbra Dunaújváros Komp felé, kb 3 km a déli (bal oldali) tavon.
 
A településről
Szalkszentmárton Bács-Kiskun megye északi részén, a Kiskunság szélén, a Duna bal partján fekszik, attól 4 km-re. Budapesttől és Kecskeméttől egyaránt 60 km választja el.
 A település lapos határa a Duna ártere volt. Kedvező adottságai miatt már az őskorban is éltek itt emberek. A régi iratok három falut említenek: Szalk, Szentmárton és Kis Csaba. Ezek közül Szalk volt a legnépesebb. A falvakat a tizenöt éves háború pusztította el, s a XVII. századi újratelepedés során a megtizedelt, szétszóródott lakosság már egy helyen, a mai település területén húzódott meg.
A falu lakossága 3000 fő körül mozog. Sokan töltik szabadságukat, hétvégéjüket, esetleg nyugdíjas éveiket a faluhoz tartozó üdülő övezetben. A Kiskunsági Főcsatorna (Kígyós) a falutól 5 km-re keleti irányba, Szabadszállás felé található. A csatorna mentén 20-30 éve kezdődött meg a hétvégi házak építése.
A nyaralók nagy része budapestiek és dunaújvárosiak tulajdonában van, akik élvezik, hogy kiszabadulhatnak egy kicsit a városból. Sokan új házat építettek maguknak, vagy kibővítették a régit, hisz ma már nemcsak a hétvégéket töltik itt, hanem nyaranta 1-2 hónapot, esetleg nyugdíj után végleg ideköltöznek. 
 

www.buvarkodj.com a búvártúrák, búvártanfolyamok, búvárfelszerelések gyűjtőoldala -Itt minden búvár,búvároktató és búvárbolt megtalálja a számítását

Megosztás:

Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add a Startlaphoz Add a Google Reader-hez Add az iWiW-hez